歌詞

Borostyánsárga fény csendben leng

Az emlék még mélyen a fenékben marad

Ablak nélküli éjszakán a nevem szólítja

S visszatérek újra ide, ebbe a helybe

Táncolatlan árnyak és polírozott poharak

A pult fénye, mint egy zárt napló

Az öltöny redőiben ma cseppenként pereg az idő

Szavak nélkül egy jégdarab olvad szét

Régi szerelmek, álmok

Már nem kérdezem vissza

Csak a hangok, mint a füst

Körbe-körbe írnak, majd elillannak

Az éjszaka, amit nem ihatok ki

Csendben ég a szívem mélyén

Nem azért, hogy felejtsek

Hanem hogy összeforrjon minden

S újra itt ringok én, ezen a helyen

A csuklómon végigsimít a hideg súly

A távolodó állomás hangja, mint egy emlék

Az asztalon semmi sem ér véget

Még a kezdés is elszállt a szélben

Az ő hangja, az illata

Nem tükröződik a pohárban

De nézd, egyetlen csepp

Már kissé elhomályosítja a világot

Nem engedhetek meg mindent

De nincs erőm hibáztatni

Csak ezen az éjszakán

Még a kis hazugság is

Odaadóvá válik, úgy érzem

Ez a szentély, a valóság és az álmok között

A jég szól, mielőtt a szavak kimondanák

Nem felejteni kell

Hanem összefonni

Én most a ringó fényekben olvadok

A borostyán mélyén elsüllyedt énem

Apró akaratot talál, hogy holnap felé induljon

Könnyek és nevetés

Csak egyetlen éjszakai álom

S a pohár fenekére csendben helyezem

Az éjszaka, amit nem ihatok ki

Újra csendben zárja be a mai napot

Nem a vég, de nem is a kezdet

Csak az élethez való felejtés

A bárpult imáiban